A környező települések történetéből

Ongától délre helyezkedett el Kemej. Írásos forrásban először 1275-ben szerepel, akkor Kemej dézsmája ügyében intézkedett az egri püspök. A település neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással, az alapjául szolgáló személynevet, a Keme-t 1273-ban említik. 1345-ben különböztetik meg először Alkemejt, Kemej többi részétől. Felsőkemejt 1404-ben említik először. Ettől kezdve a források rendszeresen megkülönböztetik a két falurészt. Említik őket együtt is, külön is, közöttük több falut felsorolva, de szerepelnek Onga, Bőcs, Halmaj és Szikszó szomszédságában is. A falu templomát és papját 1332-ben említik először. 1404-ben arról tudunk, hogy a templom Szent György tiszteletére volt szentelve és kőből épült.

A különböző birtokosok kezén lévő két Kemej hamar hódoltsági területté vált. Már 1552-ben így szerepel az összeírásokban. Ennek ellenére csak 1569-ből van az első olyan adatunk, amely török pusztításra utal. 1570-ben mindkét Kemejből Újfaluval és Ongával együtt összesen 1 forintnyi adót gyűjtöttek össze. Együtt dézsmálták 1571-ben is Ongát és a két Kemejt. 1590-ben a két Kemejben összesen 24 ház állt. 1602-ben tatártámadás érte a falvakat. Ezt követően 1635-ig szegényes körülmények között tengődik itt néhány ember. Amikor 1647-ben, a ládi pálosok tulajdonaként említik, mindkét település már puszta, a falvak valószínűleg ekkorra már elpusztultak. A hol Borsodhoz, hol Abaújhoz sorolt települést az 1686-os összeírás is pusztának említi.

Az elpusztult falut a ládi pálosok a Rákóczi-szabadságharc után újratelepítették. Ezt követően 1949-ig lakott, méghozzá elég népes puszta volt, önálló kovácsműhellyel, iskolával. Ekkor rendelettel szüntették meg, lakosait Alsózsolcára költöztették.

A középkorban önálló, népes település volt Onga szomszédságában Újfalu. A mai Ongaújfalu területén, a Vaskar nevű szántóföldön, közvetlenül a vasúttól nyugatra állhatott a templommal is rendelkező falu. A XV–XVI. században Ongánál nagyobb határral és jóval több portával, nagyobb népességgel rendelkezett. 1427-ben az összeírt kapuk lajstroma szerint Újfaluban 70 portája volt a birtokosoknak. A Perényi családnak 30, Brankovics Györgynek 40 portáját írták össze. A XVI. században a település reformátussá lett, s az itteni református eklézsiának lett filiája Onga. A török hódoltság alatt a település veszített korábbi jelentőségéből. A XVII. század végére elpusztult, s határa a szikszaiak, majd az ongaiak kezébe került.

A középkorban Újfalu és Szikszó között terült el Sziget Alsózsolca és Felsőzsolca között Simárd falu. Sziget a török háborúk alatt, Simárd valamivel korábban pusztult el.

– Sorolj fel Onga elpusztult középkori szomszéd településihez kötődő helyneveket!

– Melyek azok a települések Onga környékén, amelyek az évszázadok alatt elpusztultak?

A település területe évezredek óta lakott volt. Újkőkori, bronzkori, kelta és avar korabeli leletei ismertek. Itt zajlott le a Sajónál 1132-ben II. (Vak) Béla csatája a trónkövetelő Borisszal. 1281-ben említi először oklevél a Zsolca nevet, Nogsolcha névalakban. A falu ekkor Ernye bán fiának, Istvánnak a tulajdona volt. Az Anjouk alatt a diósgyőri uradalom részeként gyarapodott a település. A falu a Szemere-, a Bánfalvi-Bárius családé volt, majd Ferdinánd király 1541-ben Serédi Gáspárnak adományozta. 1544-ben a Bebek család, 1564-ben a felsővadászi Rákóczi család, majd a XVII–XVIII. század fordulóján a Dőry, és kisebb részben a Szirmai család a birtokosa.

A török 1544-ben felégette a falut, majd a visszatelepülés után behódoltatta a zsolcaiakat. A község a XVII. században több alkalommal is pusztává vált. Ekkor már itt is tért hódított a protestánizmus.

A XVIII. században a Dőry család utáni öröklés révén lett birtokos Zsolcán a Platthy-, a Szathmáry-Király- és a Dessewffy család. A betelepülő szláv lakosság lassan elmagyarosodott. 1805-ben görög katolikus egyházközösség jött létre a faluban.

1849-ben Görgey Artúr serege győzedelmeskedett Zsolcánál az orosz csapatok felett, akik felégették a falut. A település a XIX. századtól folyamatosan fejlődik. 1887-ben már kisdedóvója volt Zsolcának. A település 1896-tól nagyközségi, 1997-től városi rangot kapott. A település az utóbbi években is látványos fejlődésen ment keresztül.

– Sorold fel Felsőzsolca birtokosait, s történetének nevezetesebb eseményeit!

– Felsőzsolcáról olvashatsz az Ongai Kékdaru 1999. augusztusi számában, s még részletesebben Zsíros Sándor: Felsőzsolca története című, 1993-ban megjelent munkájában.

A község Felsőzsolca testvértelepülése. Egy időben jöttek létre, évszázadokon át történelmi fejlődésük is azonos úton haladt. A név első eleme, az Al szótag arra utal, hogy a folyó (Sajó) alsóbb szakaszán lévő településről van szó.

A falu a diósgyőri uradalom része volt. A XV. században a két Zsolca élete különvált. A Bánvalvi-Bárius, majd az Ibrányi családé lett a község, 1668-tól a Vay család kezébe került a település. A Vay család számos kiemelkedő politikust, férfit, tudóst, művészt adott a nemzetnek. A család révén fordult meg Alsózsolcán Csokonai Vitéz Mihály, Kazinczy Ferenc és Lévay József. A Vay család adományából épült a XVIII. század végén a copf stílusú református templom. 1849-ben a Vay kastélyban szállt meg Görgey Artúr.

A XX. században az iparosodó Miskolc és a megépült vasútvonalak jóvoltából gyors ütemben fejlődött a község. Az 1950-es és 60-as években jelentős iparvállalatok telepedtek a település határába, hozzájárulva Alsózsolca további fejlődéséhez. A biztos gazdasági háttér a rendszerváltás utána azonban megrokkant, a cégek nagy része megszűnt.

– Melyik, a településhez is kötődő család játszott fontos szerepet az ország történelmében?

A helység neve valószínűleg a német Arnod személynévből keletkezett, ami arra utal, hogy az Árpád-korban Arnold nevű főúr, főpap volt a falu birtokosa. Az oklevélben először 1230-ban említett települést a XVIII. század végéig Sajó-Arnót néven ismerték, mivel hajdanán a folyó a falu alatt folyt.

Első ismert birtokosai az Ákos nemzetségből kerültek ki. A török 1554-ben pusztította el a falut, majd az ismétlődő pogány támadások a Rákóczi család birtokába kerülő Arnótot teljesen elnéptelenítették. Az új tulajdonos, Szirmai István a XVIII. században telepíti újjá Sáros megyei szláv jobbágyokkal, akik 1705-ben felállították evangélikus gyülekezetüket. Az új templomot Radvánszky Ferenc földesúr építtette 1779-ben. A reformátusok Onga filiáját adják.

Harcok folytak Arnóton 1849-ben, 1919-ben és 1945-ben is. A II. világháború után fejlődésnek indult a község. A közeli Miskolc, a jó infrastrukturális ellátottság, a kiépülő lakótelepek, a környező kavicsbányák mind hozzájárultak Arnót gyarapodásához.

– Miből ered a község neve, s ezt mikor említi először írott forrás?

– Arnótról olvashatsz az Ongai Kékdaru 1999. júliusi számában és Molnár Béla 1999-ben megjelent Arnót története című könyvében.

A történelmi Zemplén vármegye Harangod síkjának délnyugati sarkában, a Hernád folyó mindkét partján fekszik a szláv nevű Gesztely. A település első írásos feljegyzése 1219-ből maradt fenn. 1268-ban Drug (Dorog) fia, Sándor szabolcsi főispán birtokába került. A XIV. században a falu két részből állt, Al- és Fel - Gesztelyből, s mindkettő az egri káptalan tulajdonában volt. A XV. században több család is (Drugeth, Orosz, Daróczi, Hangácsi és Gesztelyi) a falu birtokosa volt.

1560-ban a Rákócziaké lett a település, melyet a török 1566-ban felégetett. A falu mezőváros lett, majd 1607-ben hajdútelep. A lakosok Ongához hasonlóan sokáig állattenyésztésből és sókereskedelemből éltek.

Többször megfordult a településen barátjánál, Puky Istvánnál Csokonai Vitéz Mihály. 1849 júliusában Onga és Gesztely között verte meg Leiningen-Westerburg Károly az oroszokat. 1919-ben a Hernád-híd nyugati oldalán lévő réten a cseh intervenciósok 20 vöröskatonát és 3 polgári személyt – köztük több ongait – végeztek ki.

Gesztelynek és Ongának a XIX–XX. században számos közös földbirtokosa volt (Kóczán, Zmeskál stb.). A falu igazából az utóbbi évtizedekben indult fejlődésnek.

Szikszó közigazgatási területén kő- és vaskori leletek mellett avarkori urna, honfoglalás kori csontvázak kerültek elő.

A település neve először IV. László királyunk 1280-as oklevelében fordul elő Zegzon alakban, melynek jelentése szikes völgy.

A XV. század elejétől kisebb megszakításokkal Perényi birtok. A reformáció idején a protestánsok birtokába került templom már a XIV. században állt. A XVI. században lőréses kőfallal erősítették meg, melyet vizesárok is védett. A támpilléres, gótikus templom szép szerkezeti elemeket őriz a románkor idejéből is.

Fülek eleste után Szikszó adót fizetett a töröknek, melynek megtagadása után a török 1588-ban a településre támadt. Rákóczi Zsigmond egri várkapitány serege kemény csatában szétverte és megfutamította a pogányokat. Ez a győzelem Onga számára pusztulást hozott, mivel a menekülő törökök az útjukba került községet felperzselték.

A Habsburgok elleni fegyveres küzdelmek számos jeles történelmi személye fordult meg Szikszón (Thököly Ferenc, II. Rákóczi Ferenc stb.). Thököly 1679-es, a labancok felett aratott szikszói győzelméről készült dombormű Budapesten, a millenniumi emlékmű talapzatán, Thököly szobra alatt áll. Mészáros Lázár Ongaújfalu és Szikszó között ütközött meg 1848 decemberében az osztrákokkal.

A több évszázados várost sokszor sújtották elemi csapások (az 1852-es tűzvész például 472 épületet és a két templomot is a lángok martalékává tett). A XIX. századi filoxéra a település híres szőlőit tette tönkre. A sok csapás hatására maguk a szikszóiak kérték, hogy a települést minősítsék vissza nagyközséggé.

Trianon után Abaúj vármegye megmaradt részének 1920–38 és 1945–50 között székhelye. Városi rangját 1989-ben kapta vissza.

A település nevesebb szülöttei közül említést érdemel báró Perényi József, Vécsey Tamás budapesti egyetemi tanár és a Bór család, melynek egyik tagja Zsigmond király és német-római császár főlovászmestere volt.

– Szikszóról olvashatsz az Ongai Kékdaru 1999. novemberi számában és az 1980-ban megjelent Szikszó, egy abaúji nagyközség története című könyvben.

Már az Árpád-korban létező Hernád-menti település a középkorban fontos kereskedelmi központ volt. Az 1281-ben Kok néven először említett falu neve személynévből ered. 1302-ben egy oklevél itteni apáca kolostorról tesz említést. 1356-ban a falu az egri káptalan birtoka volt.

A török idő kezdetén rövid időre elpusztult, majd 1598-ban hódoltsági faluvá lett. A Rákóczi-szabadságharc alatt a visszatelepült kisszámú népesség is kipusztult. A települést Sisáry Gábor népesíti be döntően csehekkel 1750-ben; ő építteti fel a község nevezetes kúriáját is. A Hernád mindkét partján fekvő községet egy mocsaras földút kötötte össze Ongával. A település a XX. században gyakorlatilag összeépült Gesztellyel és Hernádnémetivel.

Csanálos a Csanálosi család ősi fészke volt a Hernád partján. A XV. században még Ócsanálosi falukép

Abaújhoz tartozott Chanalos néven. E században a Czudar család is a falu birtokosa volt. 1444-ben ők adják zálogba a települést a Rozgonyiaknak. 1550-ben a Gradeki Horváth – Stausick Márk kapott rá királyi adományt. 1598-ban Horváth György a földesura.

A török 1567-ben a falut elpusztította, de az újranépesült. A törökök az időközben Zemplén vármegye részévé váló települést 1630 és 1645 között ismét kirabolták. 1649-es tanúvallomások szerint a csanálosiak az egyre nagyobb rájuk nehezedő terhek miatt otthagyták a falujukat, s az pusztává vált.

A XVIII. század elején a falu újranépesült. Ekkor már népes református gyülekezettel rendelkezett. Jelentős számú evangélikus lakója is volt Csanálosnak. Az evangélikus egyház története 1517-re nyúlik viszsza, ekkor érkezett 14 evangélikus család Gömör megyéből a faluba. Az evangélikus egyház 1868-ban szakadt el az arnóti anyaegyháztól, s vált önállóvá. Az önálló csanálosi református eklézsia felállítására 1813-ban került sor. A XVIII. században a községben sok anabaptista is élt, akik 1760-ban a római katolikus hitre tértek át.

A falut a Hernád sokáig kettémetszette, s a sebes és sok helyütt kanyargós folyó a helység bel-portáit gyakran elöntötte. 1862-ben végrehajtott tagosítás alkalmával a határnak a kelet felé eső részén mérték ki azt az újtelepet, ahova a lakosok jórésze kiköltözött. 1865-ben a Hernád egy újabb áradása elmosta a nyugati parti részt a lakóházakkal és a középületekkel együtt. A lakosság nagyrésze ekkor elhagyta a veszélyeztetett részt és 4 km-re keletre, a mai Újcsanálos helyére költözött. Csak a szegényebbek maradtak a régi faluban. Ez a terület utóbb az Ócsanálos nevet kapta, mely név 1904-ben vált hivatalossá. Néhány évvel később, 1870 körül Sóstófalva hagyta el hasonló okokból a régi lakhelyét.

A XVIII. században a község még a Horváth családé volt, később a Szirmaiaké lett. A XX. században báró Prónay Gábor volt a település nagyobb birtokosa.

A Hernád áradása a régi, 1802-ben épült református templomot is elvitte. (A községnek kőből épült temploma a XVIII. században is volt.) Az új templom/ok már Újcsanáloson épültek fel. A református 1866-ban, majd 1938-ban, az evangélikus 1868-ban, majd 1910-ben.

Ócsanálos 1950-ig Újcsanálos része volt, ekkor a közigazgatási reform során Ongához csatolták. Ócsanálost Gyárvásnak és Parti résznek is nevezik.

Gesztely	Vay kastély
Szikszó	evangélikus gyülekezet
Hernádkak	görög katolikus gyülekezet
Alsózsolca	Puky kúria
Felsőzsolca	erődített templom
Arnót	apáca kolostor
Csanálos	Csanálosi család

3. Nézz utána, hogy az Ongát körülvevő települések melyik történeti vármegyéhez tartoztak!

4. Válassz ki egy települést Onga szomszédai közül, s nézz utána részletesebben múltjának! Mit tudsz még róla?

6. Nézz utána, hogy Onga helynevei közül melyek köthetők Ócsanáloshoz is! Segít az Ongai Kékdaru 1999. augusztusi és szeptemberi száma.

7. A következő vaktérkép Ongát és a szomszédos településeket mutatja. Azonosítsd a számokat a településekkel!