Itt a tél, csekkoljuk a radiátor állapotát!

african-american-wet-mopping-725x483

A radiátor indítása dióhéjban

Ahogy lehűl a levegő és tartósan hideg van, egyre több helyen indul be a fűtés. A radiátor berendezésében nincs önálló fűtőelem, valahonnan máshonnan kapja a hőt. Magánházakban ez általában egy kazán valahol a pincében, ami szépen termeli a meleget, aztán a szívattyú keringteti a közvetítő közeget a csövekben egészen a radiátor felületéig. A lényeg tehát, hogy ezt a központi fűtőegységet kell bekapcsolni, ha már úgy döntöttünk, hogy nincs más pulcsi, amit magunkra kaphatnánk. Akinek saját otthona van, kezébe veheti a sorsát, és ha leballag a pincéjébe – vagy akárhol tartsa is a kazánt – szépen beindíthatja a berendezést. Aki pedig központi fűtéssel fűt, kicsit kiszolgáltatottabb, de a központi rendszereket is általában tíz egymást követő hidegebb nap után be szokták indítani, úgyhogy megfagyni semmiképpen sem fogunk.

Vanne_thermostatique_thermador_14

A radiátor fűt. De eléggé?

Ha a macska már felköltözött a radiátor tetejére, az biztos jele annak, hogy elindult a fűtés a központosított cirko rendszereknél is.…

Radiátor vásárlás az interneten

6124232_5a68fb1403_z

Amennyiben nem cserépkályhával vagy kandallóval fűtjük otthonunk minden helyiségét, eljutunk arra a pontra, amikor radiátorokat kell vásárolnunk és beszerelnünk. Mivel ma már széles választéka érhető el a különböző fűtőkészülékeknek, érdemes vásárlás előtt tanulmányozni a kínálatot, szakember véleményét kérni és átgondolni, milyen radiátor lenne a legmegfelelőbb számunkra. Nálunk három nagy csoportból válogathat (ezeken belőle több márka képviselteti magát) aszerint, hogy acéllemezes radiátort vagy alumínium radiátort szeretne otthonába, illetve törölközőszárító radiátorainknak is több típusa áll rendelkezésére.

800px-Radiator_op_blauw-wit-gestreepte_tegels

Radiátor online

Manapság nem nagy meglepetés, ha valamit neten keresztül megrendelhetünk, szinte minden kapható online, és mindenhova is biztosított a kiszállítás. Ettől vannak, akik ódzkodnak, és inkább maradnak az áruházak, boltok vásárlási élményénél, és ez így van rendjén. Bizonyos termékeket fel kell próbálni, élelmiszerek frissessége nem mindig könnyen eldöntehető. Viszont vannak olyan termékek, amiknél a funkcionalitás sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint másoknál. Hagyományosan a radiátor is ezek közé tartozott. Aki tehát hagyományosan “csak” egy működő radiátor szeretne, bátran böngészhet online is és kiélvezheti annak minden kényelmét.…

Olaszok és a magyar nyelv

Learninghungarian.hu

Amikor elkezdtem magyarul tanulni fél éve, akkor egy általános nyelviskolát találtam nagy hirtelen, és megmondom őszintén, nem nagyon vagyok velük elégedett. Egyrészt szerintem tíz ember egy csoportban az nagyon sok, mert ahány ember, annyiféle nyelvtudás szinten vannak és ez sokszor bizony hátráltatja a haladást. Másfelől teljesen eltérő emberek ülnek bent, van amelyik lassan halad, másik gyorsaban ért és folyton közbekérdez. Végeredményben állandóan egymásra várunk. Ehhez képest a learninghungarian.hu módszer, amelyet egy kedves ismerősöm javasolt, teljesen más alapokon oktatja a magyar nyelvet.

Learninghungarian.hu olaszoknak

A lényege annak a nyelvtanulásnak, hogy nem a nyelvtanra és igeidőkre helyezi a hangsúlyt, hanem sokkal inkább szókincs specifikus és arra próbálja a learninghungarian.hu diákjait rávenni, hogy minél többet használják a magyar nyelvet, még akkor is ha sokat hibáznak. Mert a botlások nélkül nem lehetséges haladni. Hiába tudjuk, hogyan kell helyesen és a nyelvtani szabályoknak pontosan megfelelve beszélni, ha nincsenek meg azok a szavak, amikkel szeretnénk ezt megtenni.…